2010. január 8., péntek

Kamaszkor, "édes" kamaszkor

Sokszor elgondolkozom, hogy az én (mi) szüleink, hogy a csudába bírták ki a mi kamaszodásunkat! Nekünk is voltak ilyen dolgaink, mint a mai gyerekeknek, vagy nekünk másmilyen volt, amit AKKOR a mi szüleink is szörnyűnek ítéltek meg.

Nekünk 2 kamasz fiunk van, és egy 8 éves lányunk ugye. Egy kedves ismerősömnek panaszkodtam, aki akkor megvígasztalt: "Nyugi, most a nagyfiad, majd a középső, aztán nem sokára jön a lányod kamaszkora, és mire végére érsz, Te fogsz klimaxolni, szóval most évekre meg van a programod!" Jól megnyugtatott, mi!?!?!?!
A nagyfiam egészen tavaszig normális, kezelhető gyerekek közé tartozott, kisebb-nagyobb vitát eltekintve nem volt gond. Aztán bekerült egy nekünk (szülőknek) nem tetsző baráti társaságba, és azóta napi-heti szinten vannak kiabálások, veszekedések. :( Persze, lehet, hogy nem rossz az a társaság, csak úgy érezzük, hogy nem tesz jót Pityunak az ő közelségük. A gyerekek köszönnek, illedelmesek, amikor jönnek, vagy az utcán találkozunk, szóval elvileg semmi gond, mégis....
Az utóbbi napokban azért volt nagyon nagy balhé itthon, mert a gyerek fejébe vette, hogy ott hagyja a jónevű iskoláját, nem tudjuk miért akarta ezt tenni, miért vette a fejébe, mert amikor kérdeztem, mindenre az volt a válasza "mert", "csak". Ez pedig nekem nem volt elég. Megkértem egy kedves ismerősünket, akit barátnak is mondhatok, mert sokat segítünk egymáson, egymásnak, és nem mellesleg tanár, tehát reményeim szerint ért a kamaszok nyelvén, hogy beszéljen a fejével, mert a gyerek nekünk csakazértsem volt hajlandó normálisan elmondani, hogy mi a baj. Ma megtörtént a beszélgetés, úgy néz ki elvonult a fejünk felől ez az idétlen ötlet megvalósítási terve, szóval marad az iskolában, és leérettségizik egyszer csak. Ahogy mesélt a gyerek ma, ugyanazokat az érveket mondta az ismerős-barát, amiket mi, de ahogy jól éreztem, nekünk csakazértsem akarta elhinni, elfogadni a tényeket.
Félévi bizije soha az életben nem volt ilyen xar, magyarból valószínűleg meghúzzák, amivel egyet is értek, sőt a novemberi fogadó órán meg is beszéltük a tanárral, hogy figyelmeztető bukás nem ártana most, hátha magához tér tőle a gyerek, és évvégére összeszedi magát.
Ja, és amin már ki sem akadtam (majd az apja, ha este meglátja), hogy elbukott egy fogadást, és az volt a büntetése, hogy kékes-feketére be kellett festeni a haját.... Szóval ezért mondtam, hogy jó lenne már, ha vége lenne a kamaszkorának, és tudom, hogy ezek még az enyhébb dolgok, fel kell készülnön további hülyeségekre!
Középsőm most lesz 15 éves, ő azt mondta, hogy nem lesz ilyen hülye, mint a bátyja, hát majd meglátjuk 2 év múlva, a bátyja sem volt 2 éve még ennyire megbuggyanva!

Bea lányom is alakított ma, úgyhogy el szeretnék bújni a világ elől, és világgá szeretnék menni.
Fejébe vette, hogy most pénteken este, fáradtan kell neki matek házi feladatot írni... :S Mondtam neki, hogy reggel, frissen csinálja nem, ő most. Oké, mondtam, hogy ha egy-egy oszlopban 2 hibája vagy annál több lesz, akkor az egész oszlopot újra kell írnia, ez hatott, most játszik. :D

3 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Zsuzsikám!

Csomó ember arról panaszkodik, hogy nincs munkája! Neked a 3 gyereked előreláthatólag még úgy 10-12 évre való munkát tartogat. Ez is ér valamit, vagy nem :-P

Tudom, hogy nem ezt szeretnéd hallani, de Pityu viselkedése tök normális, és ha nem csinálná az lenne a nagy baj. Hidd el! És hogy ilyeneket csinál, azt jelenti, hogy jó szülők vagytok, mert képes szemtől-szembe, otthon lázadni, konfrontálódni. Ajánlom Verena Kast A személyiség születése c. könyvét. Nem könnyű olvasmány, de sok hasznos van benne!

Zsuzsa írta...

Köszi, Zsuzsi, próbálom én nem tragikusan felfogni a dolgokat, de azért elég nehéz. Mondjuk a végén a fekete hajon apjuk is csak nevetett, még csak azt sem mondta, hogy "de lüke vagy édes fiam", egyszerűen elfogadta, végre, már ez is valami. ;)
Képeket megnézted? Ráismernél a fiúkra, így 8 év távlatból? :D

Zsuzsa írta...

Szió :-) Már régebben megnéztem a képeidet, és nyugodtan mondhatom a srácok olyan nagyok, hogy csak nyomokban tartalmazzák a gyermeki vonásaikat :-) Szerintem ez a hajfestés nagyon jó 5let. Még 1 könyv ajánló (ígérem, az utolsó): Gary Chapman Kamaszokra hangolva
Sok puszi, zs.