Tegnap megjöttünk a "nyaralás"-ból, Berekfürdőn voltunk a férjemmel, üdülési csekket költeni. Jó, jó ez az üdülési csekk, csakhát egy 5 tagú családnak kevés a 69 ezer forint, kettőnknek meg pont elég.
Szóval tavaly ilyenkor Gyulán voltunk, most meg Berekfürdőn. Gyerekek szétosztva, a két fiú Pesten anyósomnál, mivel mindkét fiú pesti középiskolába jár, pici lányunk meg itt Gödöllőn, keresztanyjáéknál, és még azt is megszerveztem, hogy kerüljön el az iskolába, és onnan vissza keresztmamiékhoz, szóval ismét remekeltem logisztikából.
Persze csúszott némi hiba ebbe a tervezésbe, de ez nem az én hibám, hanem a hülye járványoké. :S
Kislányommal beszéltem kedden este, mondjuk nem én hívtam őket, hanem meg kellett beszélnünk valamit keresztszülőkkel, és a kicsi lányom ebbe "belebetegedett". :( Produkálta a "halálos beteg vagyok" szindrómát, olyan szinten, hogy szerdán az iskolában azzal fogadták az anyukát, aki ment érte, hogy a Bea nagyon beteg, lázas, és talán nem kéne menni másnap, mert ki tudja... persze rám hozták szerda este ezzel a frászt, dehát hová induljak el akkor, meg már csak egy éjszaka volt, meg úgyis ki kell fizetni... nagy dilemma, repült sms keresztpapinak, hogy mi a helyzet, mennyire beteg Bea. Válasz sms: minden rendben, csak nagyon hiányoztok neki. Oké, akkor mehet csütörtökön suliba, aztán sietünk haza, megyünk érte, amilyen hamar lehet. Mikor beértünk a suliba, épp angol szakkörön volt, tanító nénikkel váltottam pár szót, azt mondták, hogy ők még nem látták ilyen levertnek, szomorúnak a Beát (most 2. osztályos). TUDOM, hogy jól érezte magát keresztanyjánál, keresték mindenben a kedvét, mégis, úgy látszik, anya-hiány lépett fel nála, pedig csak 4 éjszakát voltunk külön.
Amikor visszaért a szakkörről, és meglátott minket, a nyakamba borult, és úgy zokogott szegénykém, mintha én a halálomon lennék, vagy legalábbis őt jól megverték volna, és épp kisírja a vállamon a bánatát. Nagyon rossz volt, lelkiismeretem hőzöngött is rendesen, persze vele együtt bőgtem én is, de azt is tudom, hogy már nem kicsi, 8 évesen pár napot el lehet nélkülünk, és tavaly nem volt ilyen gondja, úgy gondoltam most sem lesz.
Ma már semmi baja nem volt, tanító néni délben azt mondta, hogy kezd visszatérni a kis cserfes énje a kiscsajnak. :D Persze a torka még fáj neki, de sebaj, hétvégén kikúráljuk, és hétfőn mehet suliba.
Ez még hagyján, de szerdán beszéltem Miki fiammal, aki közölte, hogy szerinte láza volt, de most már jól van, és másnap igenis, csakazértis megy suliba, mert hogy ő nem beteg. Mondtam neki, hogy nem bánnám, ha inkább hazamenne csütörtökön a mamától, kulcsa van, és nyögjön. Ő nem. Jó, nem vitatkozom, vele amúgy sem érdemes!
Csütörtök reggel fél 8-kor arra ébredtem, hogy rezeg a telefonom, és Miki hív. Ő mégis csak hazajönne Gödöllőre, és menne dokihoz, mert lázas. Oké, tanácsokkal elláttam, aztán telefonon tartottuk a kapcsolatot. Mire hazaértünk, fél 2-kor már remegett a láztól, doki látta, adott neki antibigyót, amit mi váltottunk ki délután, nagyon drága volt a 10 kapszula, ebből következtetünk, hogy ez most nem gyerekjáték. Gyerek estére nem hogy javult volna, egyre rosszabbul volt, vitamint adott neki apja, azt sikeresen kihányta... :S :( Aztán este vizes borogatás, meleg tea meg egy nagy adag alvás megtette jótékony hatását, ma már sokkal jobban volt szerencsére, hétfőn már megy suliba, mert szeret suliba járni. :)
És most egy kis postás szidás következik, nehogy lemaradjak Judittól. :) ;)
Délelőtt itthon voltam kivételesen, mert ma még szabin voltunk mindketten, a férjem autója az udvaron állt, szóval "látható" volt, hogy itthon vagyunk. Kutyák nagyon ugattak, kimentem, látom, hogy levélszekrény teli levekkel, ami nem gond, csakhogy ott volt egy értesítő, hogy csomagom, levelem érkezett. Én meg (Judit ismeri a temperamentumomat) jó hangosan megjegyeztem, hogy a ...anyját, miért nem csöngetett be az a hülye postás. Nem vettem észre, hogy 2 házzal arrébb áll még csak a helyettes postás, de ezek szerint elég hangos voltam ahhoz, hogy meghallja, mit mondtam. Visszajött, és közölte, hogy azért nem dobta be, mert neki sem adták oda a CSOMAGOT, ma reggel adták neki oda az értesítőt. Én marha majdnem bocsánatot kértem a kirohanásomért.
Aztán elmentünk Pestre, értesítő a táskámban, és visszafelé bementünk a NAGY CSOMAGÉRT, amit nem tudtak kiküldeni a biciklis postással. Amíg sorba álltam, akkor néztem meg jobban az értesítőt, illetve akkor esett le a tantusz, hogy engem nagyon átvertek. :( Tegnapi dátum volt az értesítőn, és hogy du 15 óra után vehetem át a tegnapi napon. Na,itt kezdett felmenni bennem a pumpa. Amikor sorra kerültem, akkor már sejtettem, hogy milyen "csomag" vár rám, ugyanis pontosan tegnapra vártam ezt az A4-es méretű borítékot, Macsi küldte a hímezni valót, amit én kértem, mert nagyon tetszik a minta, és februárra kell vele készen lennem, majd tavasszal láthatjátok Ti is a Magazinban. Na, itt emeltem meg a hangomat, és közöltem, hogy hová menjen a postás kölyök. Oké, hogy ajánlott levél, de tegnap sem csöngetett a marhája tuti, ugyanis a fiam itthon volt, betegen, mint tudjuk. Közöltem is ezt a tényt postás kisasszonnyal, aki közölte, tegyek panaszt. Mondtam, hogy minek, úgysem lesz foganatja, meg különben is csak helyettes postásról beszélünk. Férjem a háttérben figyelt, nehogy hangosabb legyek a kelleténél, és mondtam neki, hogy remélhetőleg már nincs a körzetünkben a hapsi, mert kiszállok a kocsiból, és nagyon beolvasok neki, az tuti.
Ja, és amiért még nagyon morogtam, az az volt, hogy sérült volt a boríték, kvázi, simán kieshettek volna a fonalak, amiket küldtek nekem, most nem tudom, hogy minden meg van-e, mert még nem néztem meg tüzetesebben a mintát, és a hozzá küldött fonalakat. De ezt is szóvá tettem, hogy "gratulálok" a sok balféknek! :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése