Illetve a tegnapi, de most van időm leírni.
Volt egy 5 hónapos cicánk, kölyök. Miki fiam látta el, szeretgette, szinte már totál családtag lett augusztus óta. Én kézzel-lábbal hadakoztam, hogy nem kell macska, főleg a lakásba nem. Nem én nyertem, de kompromisszumok kötésével itt lakott nálunk.
Június elején született, augusztus közepén került hozzánk. Az volt a kikötésem, hogy napközben, amikor senki nincs itthon, nem lehet a lakásban, ki kellett vinni a kazánházba, és Miki érte ment, amikor hazajött. A lakásban csak az ő (fiúk) szobájukban lehetett, illetve a nappaliban. Persze ki-kiszökött, az én legnagyobb mérgemre, de anyukám legnagyobb meglepődésére megmertem fogni nem nevetni, nem szeretem fogdosni, simogatás az más, de nem rajongok az állatokért, főleg a lakásbban. Konyha is tabu volt elvileg, de természetesen beszökött, és egyre szemtelenebb lett, de mindig ki tudtuk csalogatni.
Néha nagyon mérges voltam rá, de néha tényleg olyan volt, mint egy gyerek. Bea és Miki is nagyon szerette.
Megbeszéltük, hogy kiszoktatjuk az udvarra, mert a cicának kint van a helye, főleg egy családi háznál. Már 2 hete kiengedtük, amikor itthon volt valaki, és amikor akart bejött. Az udvarunkon van egy értelmes, 6,5 éves Golden Retriewer kutyus, aki eleinte nehezen fogadta el Guszti-cicát, de aztán szépen összeszoktak, játszottak, nagyon jófejek voltak.
A héten itthon van a nagyfiam "beteg", és délelőtt kiengedte a szokásos levegőzésére. Délelőtt 11-kor telefonált remegő hangon, hogy baj van, Guszti meghalt. :( :( Átmerészkedett a szomszédba, ahol, egy dilis német juhász dög van, aki kettéroppantotta a gerincét. :S :( Nem szenvedett sokat! Pityu hazahozta a tetemet, kiásta a sírt neki, minden elismerésem neki! Mondtam, hogy ne temesse el, hadd búcsúzzunk el Gusztitól este.
Mikinek nem mertem megmondani, együtt jöttünk haza a buszon, kerültem a tekintetét, nem akartam vele beszélgetni. Máshová is ült le, én meg leültem pletyizni egy ismerősömmel, de Mikivel szemben ültem, és látta az arckifejezésemet, és érezte, hogy valami van. Amikor leszálltunk, megkérdezte, hogy mi van. Elmondtam neki, szegény 14 éves gyerekem onnantól kezdve, estig, amíg el nem aludt csak sírt. :( :S Hagyta magát megszeretgetni, ölelgettem (évek óta nem engedi, az olyan ciki címszóval), de most hagyta, és egy óvatlan pillanatban még ő is visszaölelt, és együtt bőgtünk. Aztán apa hazajött, és kollektívan kivonultunk mind az öten, és eltemettük, Bea hangos zokogása közepette. :( :(
Elmondtam a fiúknak, hogy az első kutyánk is itt, az udvaron van eltemetve. Anno, 10 éve ugyanígy november derekán, arra jöttünk haza, hogy Murphy elpusztult. :( Akkor még ovisok voltak a fiúk, nem mondtuk meg nekik, azt mondtuk, hogy elszökött, kegyes hazugság volt. Most 10 év távlatában, megmutattuk a helyet, hol van eltemetve, közel Guszti cicához.
Ennyi!
pedig azt hittem, hogy a tegnapi fogadó órás nap után már nem jöhet rosszabb a héten. Tévedtem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése