Eltelt 2 hét az előző beírásom óta, és ígéretemhez híven megmutatom mire jutottam az elmúlt időszakban. Hát nem sokra. :( De azt a keveset azért megmutatom.
1. Talán a möbius sálam haladt a legjobban, mivel ott teljesen sima szemeket kell kötni, és hajnalonta, amíg tanultam, megkötögetem egy pár sort.
2. Pityu képe is halad, jó homályosra sikerült a fotó, de azért beteszem, hogy én is lássam, mennyit is (nem) haladtam a 2 hét alatt.
3. Tulipános mellény is haladgat, de az a baj, hogy a norvég minta nagyon kifog rajtam, ehhez oda kell figyelni, nincs mese. Reményeim szerint legkésőbb 2 hét múlva már a kész mellényt mutatom meg.
4. És mivel hónap utolsó hétvégéje van, és megígértem ezt is, hát megmutatom a kis "légypiszok" HEAD-em haladását. Haladok, de azért nagyon ezzel sem, de mindegy, következő héten, vagy 2 hét múlva ebből is több lesz. ;)
Következő jelentkésemkor már egy csipke kendő haladását is mutatni fogom, és természetesen tuti, hogy lesz kész munkám is, mert szeretném, hogy legyen. Például ugye a tulipános mellény! :D
2012. január 29., vasárnap
2012. január 15., vasárnap
möbius sál
És akkor itt a kép a möbius sálamról is! :D
Egyelőre ennyi infó, későbbiekben mesélek majd bővebben is róla. A lényeg, hogy nagyon élvezem, ahogy gyarapszik, és kíváncsi leszek a végeredményre is.

Első és 2. hét termése
Munka és nyelvvizsgára való készülés mellett azért kötök, hímzek, már amikor sikerül, mert enélkül nem megy...
Megmutatom az elmúlt 2 hét termését. :D
1. Lassan haladok a tesztkötéssel, mellény lesz belőle, jelenleg épp a norvég minta előtt tartok.
2. Nagyfiamnak kb. 2 évvel ezelőtt megígértem, hogy hímezek neki egy képet, szoktam ilyet csinálni... mármint képet is csináltam már, meg ígérgetni is (pirulós szmájli), valószínűleg most már el fog készülni, csak idő kérdése. ;)

3. Ez egy párnának készülő mű, meglátjuk mikor lesz kész. ;)
4. és még készült a héten valami, csak ahhoz, hogy felrakjam meg kell várnom valakinek az engedélyét. A möbius sálamról van szó, csak a fonal miatt kérdéses, hogy mikor rakhatom majd fel, szóval, előbb vagy utóbb azt is mutatom. ;)
A kis légyfoltos nagy művem, amit még 2010. decemberében kezdtem el... hát tavaly szinte hozzá sem nyúltam, idén azért már hímezgettem rá, arról majd havonta egyszer tervezek képet felrakni, valószínűleg hónap végén lesz ez.
Egyelőre ennyi, terveim szerint 1 hét múlva is mutogatok majd egy-két dolgot, bár most már pénteken és szombaton tanfolyam is lesz, szóval elég húzós hetek elé nézek, de a hobbimra szükségem van, hogy mindent tudjak csinálni, amit csak akarok! :D
2012. január 1., vasárnap
Új év, új lendület
És akkor íme az új teszt kötésem, amivel átkötöttem magam az új évbe! Szószerint, ugyanis filmet néztünk éjfélkor, és én a passzét kötöttem.....
Ez is Kutas-Keresztes Ági tervezménye, egy mellény lesz, norvég mintával lesz tulipán kötve, elvileg 2 hét múlva készen kell lennie. Kihívás... mint mindig!

2011. december 25., vasárnap
Évvégi tervek a jövő évre
1. eszperantó szóbeli nyelvvizsga letétele, és ezzel együtt akkor a diploma is a kezemben lesz. ;)
2. hímzések terén a gyerekeimnek szeretnék hímezni, amiket már réges régen megígértem, végre tényleg megcsinálni, mert még a végén úgy járok, hogy az unokáimnak lesznek készen.
3. folytatni szeretném a tesztkötéseket mindenképpen, aztán lassan a családtagjaimnak is kötök,nem csak magamnak, mert nem fogok férni a szekrényemben! :D :D
4. a legfontosabb, igaz ezt már tavaly is elterveztem, de valahogy nem jött össze: minimum havonta életjelet adni magamról, munkáimról, itt a blogomban!
Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok, és azt, hogy mindenki meg tudja valósítani terveinek a nagy részét!

Évvégi összegzés: hobbi
Hát, amilyen nagy lendülettel kezdtem az évet, ez annyira nem jött össze. Persze, hímeztem, és nyártól visszatértem a másik hobbimhoz a kötéshez, mégis, a tervek, csak tervek maradtak, illetve jócskán átcsúsznak a jövő évre. De ez természetes dolog, mert aki szintén ezekkel a hobbikkal él, tudja, hogy egy Életre gyűjtjük a mintákat, és tervezzük el, hogy még a 3. Életünkben is legyen jócskán munkánk.
A keresztszemes hímzéseknél az RR munkák sikeresen kifutották magukat, most már csak egy futó projektem van, illetve, van még 1-2 elmaradt dolog, amit vissza kéne juttatnom a tulajdonosának, más rr-ekből.
Nagyfiam kb. 5 képet nézett ki magának, hát, ebből egyet elkezdtem, talán a 20. (most januárban 19 éves lesz) születésnapjára el is fog készülni. ;)
Kézi kötésnél Kutas-Keresztes Ági modelljeit tesztkötöm, épp ezért ezekkel el is készülök, mert határidősök, különben amiket nem határidőre kötöm, no azokat meg is nézhetem, hogy hogyan állnak. ;) Bea lányom is várja a pulcsiját, reménykedem, hogy az is a közeljövőben készen lesz.
Azért ma megleptem, mert egy Ági tervezte ujjatlan kesztyűt elkészítettem Beának, nem volt kunszt, 2 este alatt elkészült:

REngeteg tervem van a jövőbe, ezzel folytatom....
Évvégi összegzés: munka, tanulás
Ahogy összegeztem az elmúlt évemet, döbbentem rá, hogy nagyon-nagyon sok minden történt velem idén, és többségében jó dolgok.
Júniusban sikerült a záróvizsgám a főiskolán, ez a jó! :D Viszont nyelvvizsga hiányában egyelőre a diplomám ott porosodik a suliban, ez a rossz. Ez a feladat átcsúszik jövő évre, remélem fél éven belül ezt is kipipálhatom.
Ahogy levizsgáztam, rá 2 napra szembe jött velem egy állás ajánlat, aminek nem tudtam ellenállni! :D Majdnem 3 hónap várakozás után válthattam munkahelyet. Ennek több oka is volt, egyrészt az új munkahelyen elég sok mindent vizsgáltak körülöttem, és hát ez ugye időigényes volt. Másrészt a volt munkahelyemen a közvetlen főnököm nem volt lojális velem, így az utolsó 2 hét várakozást neki "köszönhetem", de szerencsére az új helyemen annyira vártak, hogy nem volt gond, illetve volt, de ezt megoldottuk. ;)
Jelenleg a 6 hónapos próbaidőmből már majdnem 3,5 hónapot letöltöttem, március közepéig rezeg a léc, de utána remélem határozatlan idejű munkaszerződésem fog életbe lépni.
Mivel tanulás nélkül nem tudok élni, ezért szabadidőmben (ha-ha-ha) elkezdtem mérlegképes tanfolyamra járni. Ja, és saját pénzből, mert elvileg a jelenlegi munkahelyemen ez a végzettség nem kell konkrétan, viszont örülnek neki, ha meg van. Novemberben kezdtem, egyelőre 3 előadáson voltam csak, mert jogból és gazd. vezetésből felmentést kaptam a fősulis leendő diplomám miatt, és csak a pénzüggyel kezdtem, amiből már március 1-én vizsga lesz.
folyt. köv.: hobbi

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)