2011. szeptember 18., vasárnap

Az elmúlt héten is sikerült hímeznem és kötnöm is. Ez volt az utolsó hét, amikor úgymond haladtam is a dolgaimmal, holnaptól kemény hetek következnek az Életemben, új munkahely,  utazás most pár hétig Pestre, és be kell tanulni az új munkát.
Szerencsére most olyan kötést tesztelek, ahol nagyon-nagyon sok sima kötés van, szóval csukott szemmel, sötétben is menni fog. Mondjuk, ha csukva van a szemem, akkor félő, hogy villámgyorsan el is alszom. ;)
A teszt kötés első része:

És sikerült megcsinálnom az egyik rr egyik terítőjét, arról is mutatok képet, ez a Tyúkos RR-ből, Caris anyagára készült:
Remélem azért, a következő hetekben is lesz egy kis időm a hobbimra, mert ez KELL, ez kikapcsol, és pihentet. Jó, persze tudom, a legpihentetőbb az alvás. :D

2011. szeptember 11., vasárnap

Kötött pulcsi + eszperantó nyelvvizsga

Tegnapi napon elmentem ismét egy vizsgára, már úgy hiányzott a lelkemnek. ;)
Érzésem szerint 2-3 pont hiányzik majd, hogy végre megkaphassam a szóbeli nyelvvizsgámról is a bizonyítványt. :( Mondjuk azért annak örülök, hogy az egy évvel ezelőttihez képest javítottam, de ez még nem lesz elég. Bár inkább előveszem az optimista énemet, és reménykedem, hátha... A labortól függ most minden, min. 10 pontomnak kell lennie... hát, meg van a szűk 8 pont érzésem szerint...

A kötött pulcsi mintáját, amit a héten mutattam meg, meg lehet vásárolni Kutas Ági honlapján, illetve ha forintban akartok fizetni, akkor a Barka fonal oldalán is hamarosan megjelenik a minta, amit fizetés után .pdf formátumban küldenek el a számítógépetekre.
És még valami, fontos: ha ellátogattok Ági honlapjára szept. 12-én éjfélig, akkor akár meg is nyerhetitek a mintát!!!
Egy újabb projekt is előkészületben van, Ági tervei szerint szerdára készen lesz a magyar fordítással, számolással, és akkor lehet kezdeni a tesztelét, akit esetleg érdekel a tesztelés lehetősége, Ági mail címén lehet érdekkődni.

2011. szeptember 6., kedd

Kész a teszt kötésem

A mai napon elkészült a pulcsim, amit teszt kötőként készítettem el. Magam is meglepődtem 1 hónap alatt elkészült, igaz, most szabadságon voltam, vagyok, szóval így azért könnyű.

íme a mű, én meg lefejezetten állok itt. :D

No, jó legyen rólam is egy kép. :D


2011. szeptember 2., péntek

Hímzés és kötés

A júniusi záróvizsga után PIHENTEM, így nagy betűkkel, no meg készülök a jövő szombati nyelvvizsgámra. Munkahelyi változások is vannak, reményeim szerint 2 hét múlva minden helyére rázódik, és akkor I am happy! :)
Addig tanulás és háztartás mellett hímezek és kötök.
Kötök egy gyönyörűséges pulcsit, a facebook-on keresett egy tervezőnő tesztkötőket még a nyár elején. Arról a teszt kötésről lemaradtam, pedig az a minta is nagyon tetszett, dehát az államvizsga épp akkor volt. A mintát azóta megvettem a Barkafonal boltból.
A következő tesztkötésre viszont jelentkeztem, és lassan elkészül a pulcsi, már csak a 2. ujja hiányzik.
Íme a tegnap este elkészült háta a pulcsinak:


Ha új mintákat szeretnétek venni, vagy részt akartok venni ilyen tesztkötésen, akkor nézeldjetek Kutas Ági honlapján, ott vannak az eddigi elkészült művek, illetve ott is meghirdeti a tesztkötéseket. Ami a legjobb, legalábbis nekem, hogy teljesen magyar nyelvű ez a része a honlapnak. :)

A kis légypiszokra is tettem egy kicsit, azzal most komoly tervem van, mert ha a mostani tempóval haladok, akkor tutira még az unokámnak sem lesz készen. ;) Úgy tervezem, hogy ennek a haladásáról részenként fogok felrakni képet, most is felrakom, de csak azért, hogy látható legyen, hogy csináltam én VALAMIT, de édes keveset. ;)