SAL 2011

Veronika hirdetett most egy SAL - közös hímzést. Jelentkeztem rá, mert eddig csak RR-eztem, most kipróbálom az ilyenfajta közös hímzést!

Jó és rossz pillanatok a munkában

Ma elgondolkoztam egy-két dolgon szabad perceimben.
Én tulajdonképpen szeretem a munkámat, még akkor is, ha keveset fizetnek, mondjuk nem azért tanulok a fősulin, hogy innen menjek nyugdíjba. Szeretek emberekkel foglalkozni!
Nem szeretem viszont, amikor az emberek kapcarongyuknak néznek, és hiába akarok segíteni, mégis a fejemhez vágják, hogy nem értek a munkámhoz, nem segítek nekik, pedig tövig ki... a .... (mindenki gondoljon ide amit akar;)).
Tegnap és ma bővelkedtek a "jó" kis sztorik, amikor szó szerint hülyének néznek. Például ma, amikor épp nagyon jól éreztem magam, és épp tényleg szerettem a melómat, akkor jött egy nagymama. A másik recepciós ablakhoz állt, ahol a kolléganő épp a telefont kapta fel, mert csörgött, valaki épp időpontot akart kérni rendelésre. Nagymami átviharzott az én ablakomhoz, bedobja, szó szerint, és beüvölt, hogy azonnal sürgősséggel írjam be a 1,5 éves unokáját a sebészetre, és mit képzel a kolléganőm, hogy nem rögtön őt szolgáljuk ki. Míg regisztráltam be a gyereket, kérdeztem, hogy mi történt, hogy tényleg sürgősen be kell-e jutnia az osztályra, mert vérző gyereket, vagy aki éppen teli hányta a rendelőt természetesen azonnal beküldünk, beszólunk a rendelőbe. Egyfolytába csak azt hajtogatta, hogy én azzal ne törődjek, de azonnal szóljak be a rendelőbe, mert a kisgyerek elesett. Mondom, ok, ez nem sürgős, mi történt még? Közli velem, hogy nekem ehhez semmi közöm, mondtam, hogy oké, akkor sajnos nem szólok be a rendelőbe, mert nincs jogosultságom rá. Beregisztráltam, és közölte, hogy ő addig ugyan el nem megy az ablaktól, amíg be nem szólok a rendelőbe, mert közbe végre kinyögte, hogy a gyerek elesett, és a fejét beütötte. No, itt megemeltem a hangom, és közöltem, hogy egyrészt nem mondta, hogy mijét ütötte be a gyerek, másrészt nem vérzik, nem hány, tehát azt a 2 emberkét kibírja a gyerek, de addig tényleg nem ment el, amíg be nem szóltam. No, erre megkérdezte a nevemet, mondtam, hogy ott van a névkártyám, és hogy hogy hívják a kolléganőmet, aki szintén nem esett hasra előtte. Megmondtam, és most épp nagyon "félek" a holnapi naptól. Egyetlen egy miatt érzem magam bűnösnek, hogy miután elment az ablaktól, egy kicsit hangosabban jellemeztem a viselkedését. :D :D :D

Viszont nagyon szeretem, amikor már-már zavaróan köszönik meg a segítségemet, sokszor olyankor is, amikor szinte semmit sem teszek, csak a munkámat végzem.
Ma például volt egy másik eset is, amikor nagyon jól éreztem magam!
Jött egy 6 éves ikerpár az ortopédiára, az egyik kisfiú zokog keservesen. Kérdezem tőle, mi a baj, miért sír, mondja, hogy hát mennek ortopédiára. Amíg beregisztráltam őket, járt a szám egyfolytába, természetesen a síró kisfiúval beszélgettem. Elmondtam nekit, hogy mire számíthat, mit fog csinálni a doktorbácsi, és ha nem úgy lesz, akkor nyugodtan mondja meg nekem, hogy hazudtam. Mondtam neki, hogy megvárom, addig nem jövök haza, amíg be nem számol az élményéről. Amikor bementek a rendelőbe, akkor még hallottam, hogy hüppög, és legszívesebbem üvöltene, de aztán semmi nem volt. Kijött nevetve, ő nem felejtette el, hogy várom az ablaknál (szülei már mentek volna ki a kapun, aranyosak voltak ők is :) ) és elkezdett mesélni a kisfiú, mosolyogva. Elmondta szóról szóra, amit én is elmondtam neki a vizsgálat előtt. Olyan jó volt látni, ahogy megnyugodva, mosolyogva megy ki a rendelőből.
Mondjuk azon elgondolkoztam, hogy elmondjam-e, hogy pontosan 2 évvel ezelőtt én is elvittem a két fiatalabbik gyerkőcömet, és az én Bea lányom ugyanilyen rémülten ment be ugyanehhez a doktor bácsihoz. De ő nem azért sírt, mert nem tudta, hogy mi fog történni vele, mert elmondtam neki, ugyanúgy mint most ennek a kisfiúnak (akinek az apukája, anyukája szintén elmondott mindent, felkészülten jött ő is mégis félt). Bea azért sírt, mert a Miki azt mondta neki, hogy az ortopédus az az orvos, aki le fogja vágni a lábát. Khm... khm... lüke 13,5 éves fiacskám, az akkor 7 éves hugát jól megríkatta. Azóta csak úgy emlegetjük a doki bácsit: "Tudod, aki levágja a lábad..." ;) :) Szerencsére azóta okosodott a Bea is, és már csak nevet az egészen.

Fél nyelvvizsga

Szeptember közepén voltam eszperantóból vizsgázni, szóbelizni és írásbelizni is.
Szóbelin 28 pontot kaptam, ez elég kevés volt már akkor, szóval éreztem, hogy ez nem lesz meg, a laborom eredményét ma tudtam meg, hát ez még édeskevés a boldogságomhoz, szóval februárban, vagy márciusban újult erővel ismét nekifutok a szóbelinek!

Szerencsére csak a szóbelinek, mert az írásbeli rész SIKERÜLT, második nekifutásra! Ennek nagyon örülök, és ha jól belegondolok, a szóbeli nem is keserített el nagyon, sőt teljesen lenyugodtam, tudtam, éreztem, hogy nem lesz meg, ezért aztán az esélytelenek nyugalmával vártam a mai eredményt. ;)

Mobiltelefon ügylet: lezárva! :D

Eltelt 3 hónap az ominózus eset óta, és a mai napon lezártnak tekinthetem az egészet!

A kötelező köröket megfutottam, volt egy nagyon kedves segítőm, aki a jogi hátteret biztosította nekem, örökké hálás leszek neki, mert képes volt jól beleásni a dolgokba, és minden anyagi juttatás nélkül SEGÍTETT, és tanácsokkal láttott el.

Augusztusban kirótták-szerintem jogtalanul - a plusz 15 ezer forintos költséget. A határidő előtt e-mail-ben, majd faxon is elküldtem/küldtük a panaszlevelet, melyben jeleztük, hogy a számlán fennmaradó összeget, ami jogos, természetesen kifizetem, de ezt NEM. Szeptember közepéig vártam, semmi, de semmi reakció nem volt az ügyben. Befizettem a jogos összeget, és írtam a cégnek, hogy részemről letudtam a júliusi számlát, és továbbra sem vagyok hajlandó kifizetni ezt a 15 ezer forintot, és kilátásba helyeztem, hogy megyek a panaszommal a következő lépcsőre, és feljelentem a Társaságot. Érdekes módon, a következő napi dátummal, pár nap múlva postán kaptam egy levelet, hogy türelmemet kérik, már folyamatban van a kivizsgálása az ügyemnek.

Ma telefonált a fiam, hogy menjek be a postára, mert jött a Társaságtól egy ajánlott, tértivevényes levelem. Bementem, átvettem, és az első sorok után elment az életkedvem is, megmagyarázták, hogy hülye vagyok, ezt kb 1,5 oldalon keresztül. Persze már kezdett forrni az agyam, és hogy én, úgy de úgy beperlem őket, hogy a lábuk nem éri a földet, mire végre elértem az utolsó bekezdéshez, amiben a lényeg: "Tekintettel azonban arra, hogy társaságunk számára rendkívül fontos előfizetőink elégedettsége, a ........... hívószámú előfizetésről júliusban bonyolított adatforgalmazás díját egyszeri alkalommal átvállaljuk."
Én meg hangosan elkezdtem nevetni a posta kellős közepén, csöppet sem néztek hülyének, ugyanis nekem is meg van a véleményem az ügy elintézéséről, de ezt inkább megtartom magamnak, végülis a lényeg, amit elakartam érni, elértem.



Úgyhogy köszönöm a háttérben segítőmnek, segítőimnek, és a Társaságnak is e nemes gesztust, hogy végülis jól sikerült minden.



Tanulság: érdemes reklamálni,és nem elfogadni, hogy ők tévedhetetlenek. Végülis mindenhol emberek dolgoznak, és mint tudjuk nem vagyunk tévedhetetlenek!

:( :(

Ma rájöttem, hogy semmire sem vagyok jó, illetve nem ma, hanem a héten többször is tudatosították bennem, szóval kezdem elhinni. :(
Rossz anya vagyok, mert:
1. nem álltam ki a középső gyerekem elképzelése mellett, hogy márpedig neki igenis kell a kontaktlencse, és márpedig igenis a MI PÉNZÜNKÖN. Fogalmam sincs hogy képzelte el, hogy félévente vagy havonta fizetjük a vagyonokat érő lencséjét, míg a másiknak szimpla szemüvege van, a kislánynak meg MÉG nincs, de bármikor bekövetkezhet nála is a szemüvegesség. Kijártam neki több helyen is, hogy megnézzék, bemérjék a szemét, egyikre sem ment el, mert alkudozott, most azt hiszi én beszéltem le az apját, hogy ne legyen kontaktlencséje. :(

2. kerestem angol tanárt - szintén a középsőnek-, aki felkészítené a nyelvvizsgára, de nem vagyok hajlandó ő helyette megbeszélni a részleteket, hogy mikor is kéne mennie az órákra, és hová. Azt hiszem egy 15 éves gyereknek ennyit el kéne tudnia intéznie, úgy, hogy ezt nem ő fizetné, mi állnánk, és mint tudjuk, ez sem két fillér. :(

3. Rossz anya vagyok, mert ugyan majd megdöglök, hogy nincs pénzem, de megemeltem a 2 fiú zsebpénzét, részben kényszerből, azért, hogy a nagyobbikat rávegyem, hogy komolyabban vegye az iskolát. Szívok, mert a középsőm tuti teljesíti a feltételeket, szóval neki tuti ki kell fizetnem a havi +2000 ft-ot, sőt most a nagynak is ki kellett, mert teljesítette amit kértem. Sebaj, gazdag vagyok, csak úgy kidobok az ablakon havi 6 ezer forintot.

4. Rossz vagyok, mert rájöttem, hogy nem fog menni a decemberi záróvizsga, mert azért itthon is vannak dolgaim, és még sok van hátra a fősuliból, ezért lemondtam róla, és majd megyek júniusban. Jó, ezért magamat okolom, erre én mondom, hogy rossz vagyok.

5. Rossz vagyok, mert próbálok kiállni a nagyobbik gyerek mellett, aki igencsak csinálja a baromságait, de próbálom terelni, és nem csak mindig beledöngölni a földbe, mint teszik ezt egyesek. :( Állítólag én mindent elnézek neki, de szegény kis középsőt ez zavarja, mert szegényke mellett én -szerinte- SOHA nem állok ki.

6. Ja, és amiért most tényleg, de isten igazából rossznak érzem magam, az az, hogy középsőm kinézett magának egy méregdrága karórát, amit a neten meg is rendeltünk, és a zsebpénzéből fizette volna. Ide is adta a pénzt, vártuk, hogy meghozzák, elvileg jövő héten meg is jött volna. De a mai napon a nagy kirohanásom után, és visszaugatása után úgy döntöttem, hogy na nehogy már, még én tegyek szívességet neki, hogy átvegyem azt az órát, így visszaadtam neki a tízezresét, és lemondtam a rendelést. Fáj, nagyon fáj, de nehogy már még én tegyek szívességet, hogy ha ő így beszél velem és úgy érzi, hogy teher vagyok neki, és egyáltalán miért vagyok az anyja?!?!?!

De sebaj, kiírtam magamból a dühömet, és most elmegyek tovább rosszalkodni, és mindenkinek keresztbetenni, és nem fogom ezután sem észrevenni a hiábimat, egyesek szerint! Ugyanis csak és csakis én nem veszem észre a hibáimat ebben a .... családban! :(