2009. július 12., vasárnap

Az elmúlt 2 hét haladásai

Múlt héten írtam pár sort, és egy merész, rossz gombnyomással, ki is töröltem, pedig csak menteni akartam a szöveget, még 1x meg nem volt időm megírni. VÉgülis az volt benne, hogy fotók nem voltak akkor, mert nem haladtam munkáimmal, most sem nagyon, de most tudok feltenni egy-két darabkát, haladást. Csinálom a titkos projektjeimet is, azok is haladnak, csakhát azokból meg nem rakhatok fel fotókat. :D :)


Július 1-től 4 órásként dolgozom a helyi rendelőintézetben, mellette meg vizsgára készültem, tegnap voltam a fősulin, és az utolsó vizsgámat a 2. ciklusból letettem, még egy vállalati gyakorlat leadás van hátra, és irány a 3. ciklus, nagyon remélem, hogy szeptember közepéig ez lezárul, mert ha nem, akkor nagy bajban leszek, és 4 év főiskolás évem megy kárba.


No és akkor a képek:


1 kép (bal felső sarok): Bea lányom pulcsijának a háta, már a fele készen van.


2. kép (bal alsó sarok): horszkópos kis kép, Rák lesz belőle, aztán majd még eldöntöm, hogy képeslapba rakom, vagy kis képecske lesz, vagy pohár alátét.


3.-4. kép a falvédőm haladása, "sajnos" már egy fotóra nem fér rá, a felső képen a teljesen kész rész is rajta van, az alsón meg a haladgatásom.


Díjat kaptam

Díjat kaptam, amit meg sem érdemlek, mert egyrészt nemrég óta blogozok, másrészt eléggé rapszódikusan, és inkább mások blgoját olvasgatom a nagyon minimális időmben.
Köszönöm szépen Adrinak és Judit.6-nak e megtisztelő címet, de én most azt a megoldást választom, hogy nem adom tovább, mert nem tudnám kinek tovább adni, egyelőre elég szűk körben mozgok, akiknek tovább tudnám adni, ők meg már megkapták előttem.
Bocsánat lányok, de így döntöttem.